Tíz perc és egyszerűsödnek a karácsonyi feladatok

 

Karácsony előtt a teendőim listája napról napra bővült.

 

Beleestem abba a gyakori csapdába, hogy mindent egyformán fontosnak tartok. Annyira el voltam foglalva, hogy nem tudtam hátralépni, hogy lássam, ez nem igaz. Kialakult a karácsony előtti káosz és pánik. Tombolt az időhiány.

 

Nagy ereje van annak, ha csak 15 percet szánunk arra, hogy újra összpontosítsunk.

 

Egy módszer arra, hogyan nyerheted vissza a nyugalmat és az irányítást.

 

A 2x2-es prioritási keretrendszer

 

Először is 5 percet tölts azzal, hogy mindent felírsz a tennivalólistámra. A kulcs az, hogy az összes feladatot a megfelelő helyre tedd a papíron és a fejünkben.

 

Ezután írd bele a teendőket az alábbi kategóriák valamelyikébe:

 

Most azonnal - Fontos és sürgős feladatok.

Későbbi teendők - Fontos, de kevésbé sürgős feladatok. Itt jönnek elő az értékes tevékenységek és ötletek. Megfelelő tervezés nélkül ezek vagy elsikkadnak, a nem fontos kategóriába kerülnek, mert túl nagy falatnak gondoljuk, vagy összecsajuk, amikor sürgőssé válnak.

Delegálás - A sürgős, de kevésbé fontos feladatok. Itthon a férjem is átvállalt néhány feladatot, például húst darált. :) Csapat esetében érdemes végiggondolni, ki tudná átvállalni a tevékenységet.

Törlés - Nem fontos és sürgős feladatok. Amikor egy feladatot törölni kell, gyakran előfordul, hogy azt érzed, „Ezt úgysem tudom megcsinálni!”. Ilyenkor kérdezd meg magadtól: miért nem?

Állítsd kihívás elé magad. Lehet, hogy csak egy kis szünetet kell tartanod, vagy egyszerűsítened a feladatot. A munka ne tökéletes, hanem csak „elég jó” legyen. Automatizálni is lehet néhány tevékenységet.

 

A kulcs a kíméletlenség, majd az elengedés.

 

Mindössze 10-15 perc elteltével tisztán látod, ahogy én is: mit kell ezen a napon, héten megcsinálni, mi várhat a jövő hétig, mit kell delegálni, és mit kell elhagyni.

 

 

Via Helen Bryant

 

 

A tanár vezető és a vezető egyben tanár is

Jómagam is tanítok, és gyakran hasznát veszem a vezetői coachingtapasztalataimnak. Az idők folyamán rájöttem arra, hogy a tanár egyben vezető is, gyerekekből álló csoportot vezet a tanulás útján. Egy jó vezető sem csak motivál, támogat, próbálja a legjobbat kihozni a csapatából, hanem átadja a tapasztalatait, tudását.

Az ismeretátadásra a tanárnak nem sok ideje van, negyvenöt perc áll rendelkezésére, hogy minél hatékonyabban átadja az információkat, az üzeneteket a tanulóknak. Egy vezetőnek sokszor még ennyi sincs, pár perc alatt kell a legcélravezetőbben kommunikálnia ahhoz, hogy a csapata hatékonyan tudjon dolgozni.

Ha elolvasod az alábbi hatékonyságot növelő tippeket, egyszerű módszereket kapsz arra, hogyan lehet jobb eredményeket elérni a csapatoddal.

 

Gondolkodtál már azon, hogy a hatékony vezetők, miért csinálják ezt olyan könnyedén?

 

Meglepő, de nem azért, mert drámai változásokat vittek végbe, vagy összetett stratégiákat dolgoztak ki.

 

Az apró szokásaikon változtattak.

 

Érdemes végiggondolnod, milyen vezető szeretnél lenni. Írd össze az értékeidet és a vezetői víziódat. Ezzel életre lehet kelteni, amit el szeretnél érni. Hogyan segíthetsz a csapatodnak a sikerhez vezető úton, és milyen kultúrát szeretnél megteremteni magad körül. (Ez még egy iskolai osztályban is nagyon fontos!)

 

Ekkor gördül a legnagyobb akadály a víziód megvalósítása elé: az IDŐ. Senkinek sincs belőle elég.

 

Ez azonban a felszín, mert gyakran mélyebb okok húzódnak a halogatás hátterében: az idegesség és az önbizalomhiány. Ezek gátolnak meg abban, hogy új módszerekkel próbálkozz.

 

A hosszú évek alatt kialakult vezetői szokásaid már nem válnak be, de komfortzónából való kilépés még ennél is ijesztőbb. Inkább maradsz a régi, bevált módszereknél.  

 

Ezzel pedig nemcsak a benned szunnyadó potenciál nem tör a felszínre, hanem a csapatodban rejlő összes lehetőség sem.

 

Itt jönnek be a képbe az apró, egyszerűen megvalósítható szokások. Ezek megvalósítása néhány másodperctől akár 5 percig is eltarthat, de mindegyiknek nagy hatása van.

 

Az öt legfontosabb (tetszés szerint választhatók):

 

A „Miért” tényező: Mindig magyarázd el a feladatok és célkitűzések mögött rejlő „miérteket”. Segít összekapcsolni a feladatokat a nagyobb összefüggésekkel, ami növeli az elkötelezettséget és a céltudatosságot a csapatban.

 

A tervezés ereje: Tervezz negyedévente kb. 2 órás megbeszéléseket a stratégiáról és ezzel növelhető a fókuszáltság is.

 

A megbeszélések kezdete: Kezdj minden megbeszélést azzal, hogy „Ennek a megbeszélésnek a célja...”, majd ezt követi a „A végére meglesz...”. Ez az egyértelműség hatékonyabbá tudja tenni ezeket az eszmecseréket.

 

A 48 órás visszajelzési szabály: Adj visszajelzést 48 órán belül, ha valamilyen figyelemre méltó dolgot észlelsz. A visszajelzés a cselekvés folytatására ösztönöz, a rossz dolgokat pedig csírájában elfojtja.

 

A problémamegoldó kapcsoló: Amikor a csapattagok problémákat hoznak fel, kérdezd meg: „Mit gondolsz, mit kellene tennünk?”, ahelyett, hogy megoldásokat keresel, és megmondanád, mit tegyenek. Ez a csapat problémamegoldó képességét fejleszti, és időt takarít meg.

 

Ezek a szokások tényleg apróságnak tűnhetnek, de hidd el, beleférnek a zsúfolt időbeosztásába és jelentős hatást érnek el.

 

Szereted a csendet?

Nagyon sok türelem és megértés kell a kamaszokhoz. A hormonok tombolnak, az idegrendszer a végletekig szétfeszített, a szülőkről való leválás visszafordíthatatlan a tinédzsereknél.

Pedagógusként még nehezebb megélni azt, amin szülőként átmegy az ember. Minden átmenet nélkül a beszélgetésből egy orbitális balhé lesz két vagy három gyerek között a tanteremben. Szétválasztod őket, majd a másik sarokban diskuráló páros kezd tollakat, füzeteket hajigálni.

Ezen persze mindenki megrökönyödik, és felteszi a kérdést, hogy „milyen gyerekek ezek”? Teljesen átlagos gyerekek, semmivel sem jobbak vagy rosszabbak, mint a kortársaik.

Adott a kérdés is, hogy a pedagógusnak milyen lehetőségei vannak a fegyelmezésre? A hangját megemelheti, a naplóba beírhat vagy... A csend. A legjobb megoldás. Várni csendesen, míg észre nem vesznek. Hallkan rászólni, ha elszabadultak az indulatok. Bármennyire furcsa, de működik.

Mindezeken túl kíméli az ember a hangszálait és nem megy fel a vérnyomása. A rezilienciát is erősíti ez a hozzáállás. A pozitív gondolkodás, miszerint a csendességgel, a csenddel is megoldhatom a kihívásomat, a realista gondolkodásmódot erősíti.

A csend az egyik legjobb eszköz a coachingban is. Coachként csak ülsz szemben az ügyféllel és csendben várod, hogy végéiggondolja a mondanivalóját. A csendnek megvan az a varázsa, hogy a láthatatlan erővonalak tudjuk érzékelni, az energiaáramlás „kézzelfoghatóvá válik”.

A csend, egy jó eszköz arra, hogy szavak nélkül is megértsük egymást.

Keress, ha csendre és coachingra vágysz!

A fiatalokról és hogyan tudod őket kimozdítani a csendjükből, ebben a videós beszélgetésben ejtettünk szót Andula Zsuzsa ifjúságvédelmi szakemberrel. 

Szereted a munkádat?

A hétvégi baráti találkozón szóba került, hogy nem jó irány, ha valaki csak a megélhetést látja a munkájában. Azért választ egy jól fizető szakmát és ehhez aztán azért választ egy elit egyetemet, hogy majd jól keressen. Ha nincs mögötte motiváció, elköteleződés, szenvedély a munkája iránt, pár év és kiég.

Azt látom magam körül, hogy a fiatalok hasonlóan gondolkodnak. Elit egyetem után irány külföld, hogy diplomás szakemberként jól keressek. A másik véglet, hogy szereti a választott szakmáját, de abból nem tud megélni. Éppen ezért elmegy külföldre egy jól fizető, ám segédmunkának számító állásba. Sokszor a melója ellenkezik az elveivel és erkölcsi dilemmát is okoz neki, de csinálja, mert jól fizetnek és kell a pénz. Ez is egyenes út a kiégéshez.

A rögösebb út, ha szereted a hivatásodat és ragaszkodsz hozzá. A magad útját akarod járni. Idő, míg kialakul az ügyfélköröd, idő, amig végre magabiztosan mozogsz a munkádban, a kollégáid között, a vállalati kultúrában. Idő, amíg annyi pénzt tudsz összeszedni, hogy viszonylag jól meg tudj élni. Erre, persze nem mindenkinek van lehetősége és ideje. De az is tény, hogy a kiégés ezzel az úttal elkerülhető, mert motivált vagy és azt csinálod, amit szeretsz. És képes vagy a kisebb-nagyobb megalkuvásokat is elfogadni.

A kiégés pedig alattomos dolog. Az első jele, amikor hiperaktívvá válsz. Aztán jön például, hogy már azt is utálod, aki öt méterrel távolabb elmegy melletted.

A reziliencia fejlesztése sokat segít a tudatosság és az önismeret útján. És segít a kiégés elkerülésében is. A megoldás benned van!

Miért fontos a reziliencia?

 

A rezilienciával már az 1950-es években kezdtek foglalkozni, de a kutatások igazán a 2000-es években lendültek fel.

Kutatták például, hogy a külső nyomással való megküzdés után hogyan áll vissza az egyén belső egyensúlya. Aztán, hogy a kihívás után, mennyivel fejlettebb állapot jött létre, akár úgy is fogalmazhatunk, mennyit tanult az egyén a megküzdésből. A reziliencia alapvető életkészség.

A reziliencia talán legjobb példáját a néhai Nelson Mandela mutatta be, aki azt mondta:

"Ne a sikereim alapján ítéljetek meg, hanem az alapján, hogy hányszor estem el, és hányszor álltam fel újra".

Rugalmasság nélkül könnyen túlterhelnek a kihívások, és ami csak átmeneti visszaesésnek tűnt, megbénít. A puszta túlélésünk attól függ, hogy képesek vagyunk-e alkalmazkodni és tudásban gyarapodni a traumák és nehézségek közepette. Rugalmasság nélkül olyan, fejlődést gátló viselkedésmintákat viszünk tovább, mint az elkerülés és a tehetetlenség.

A reziliencia nemcsak képessé tesz bennünket az elfogadásra, alkalmazkodásra és továbblépésre a nehéz helyzetekben, hanem ez az alapvető erő, ami átsegít minket a kihívásokon.

Fogadjunk, hogy nem tudsz jól nyaralni!

 

Nyaralni jó. Az első napokban még kérdezgetjük egymástól, hogy mit hagytunk otthon. Egy-egy hiánynál összehúzzuk a szemünket, kicsit megfeszül a gyomor, anyázunk, aztán új gondolat csúszik be a negatív helyére: megvesszük útközben! Telnek a napok, esténként visszameséljük az út melletti romokat, a lepattant vagy új mediterrán házakat, a virágzó leandereket, a vigyorgó és üvöltve beszélgető olaszokat. A kedvesen útbaigazítós eladót, a készséges pincért, a QR-kódos, mobilról beolvasós étlapot. A dolgok hiánya egyre kisebb görcsöt okoz, csak röhögünk az egészen. A negatív gondolatok kiütik egymást és pozitív előjelet kapnak. Négy nap kell ehhez, legalább… Nyaralni tényleg tudni kell, ezt is meg kell tanulni. Nem csak az időbeosztást, a delegálást, a kommunikációt a munkatársakkal. Azóta figyelem magam, amióta Andrea Gállal elkészítettük a nyaralásról készült podcastot.

Négy nap sem elég ahhoz, hogy kiürüljön az agy, ne az otthoni melós dilemmákon gondolkodjunk. Inkább egy hét kell a felejtéshez, és igazán akkor kezdődik a nyaralás. Az ideális pedig innentől kezdve a három hétnyi pihenés. Ha közben fel nem hív egy kolléga, de ez már egy másik történet…

A podcastot itt tudjátok meghallgatni: https://szotkerek.hu/20240716/eletorom-fogadjunk-hogy-nem-tudsz-nyaralni-vakacio-gal-andrea-szupervizorral/

Beszéljünk a NAG-okról!

Felvételi. Nehéz pillanatok, nem tudom, hogy perceket, órákat kell-e várnom, mire behívnak. Pont úgy mint, amikor időpont nélkül megyek az urológiára. Állok a lepattant folyosón sokad magammal, és szöszmötölök a telefonnal vagy bambulok. Próbálok beszélgetni, az jó, mert addig sem a „mit kérdezhetnek majd?” kérdésen tőröm a fejem. Tízpercenként nyílik és csukódik az ajtó. Aztán utolsó előttiként bemegyek és pillanatok alatt befeszülök. A gyomrom szorul, a gondolataim nehezen jönnek az étlen-szomjan eltöltött, majd három órai várakozás után. 

Próbálok koncentrálni, érvelni, de úgy érzem, hogy süket fülekre talál a mondandóm. A bizonytalanságom fokozódik, amikor az egyik felvételiztető szánakozva néz: „te szegény, nem jó, amit mondasz. Hát nem érted?”

Végül 10 perc után kijövök és össze vagyok zavarodva. Azt érzem, hogy percekig a berlini fal öt darabjához beszéltem. Zsibbad a kezem, lábam, kiszáradt a szám. Biztosan elrontottam valamit. De ez nem lehet igaz, hiszen kutattam, olvastam, megírtam, hivatkoztam. Akinek kellett, az is előzetesen rábólintott. A gyomrom két fala összepréselődik. Nem fog sikerülni, elbénáztam.
 
A gondolataim összevissza csapódnak, aztán rájövök, hogy a NAG-ok hálójába kerültem. Megrohantak a negatív automatikus gondolatok. Ez az a folyamat, ahogyan egy adott szituációt értelmezünk, az esetek zömében negatívan. Ez pedig borúlátó, elutasító érzelmeket generál és jönnek a stressztünetek is. Ugyanakkor jó hír, hogy megtanulható, hogyan tudjuk kétségbe vonni a NAG-okat, hogy azok valójában mennyire realisztikusak, mennyire megalapozottak.

Gondolati ferdítés 

Ráczék kutatása szerint a negatív automatikus gondolatok az esetek zömében valamifajta „gondolati ferdítést” tartalmaznak. Ezek általában felnagyító, eltúlzó/irracionális gondolkodási minták és a realitástól elrugaszkodott következtetésekhez, rossz, pesszimizmustól átjárt érzéseket generálnak. (Rácz és mások, 2019)
 
Csak néhány kognitív torzítás:
• egy szituációban csak a negatív aspektusokra fókuszálunk és degradáljuk a pozitív dolgokat.
• a helyzetet vagy önmagunkat a „dupla vagy semmi” alapján, szélsőségesen értékeljük.
• minimális információnk van, mégis magabiztosan jósoljuk meg egy dolog kimenetelét.
 
A felvételi után viszonylag hamar kikeveredtem a NAG-okból, ami annak köszönhető, hogy vannak rá technikák, amivel „felül lehet írni” őket. Hasonló tűnetek azonban előjöhetnek a munkahelyen is.
A NAG-okra jó a coaching, és ha meg szeretnéd tudni, hogyan lehet uralni a NAG-jaidat, keress bátran! Coachként támogatni tudlak a felfedező utadon.