A rezilienciával már az 1950-es években kezdtek foglalkozni, de a kutatások igazán a 2000-es években lendültek fel.
Kutatták például, hogy a külső nyomással való megküzdés után hogyan áll vissza az egyén belső egyensúlya. Aztán, hogy a kihívás után, mennyivel fejlettebb állapot jött létre, akár úgy is fogalmazhatunk, mennyit tanult az egyén a megküzdésből. A reziliencia alapvető életkészség.
"Ne a sikereim alapján ítéljetek meg, hanem az alapján, hogy hányszor estem el, és hányszor álltam fel újra".
Rugalmasság nélkül könnyen túlterhelnek a kihívások, és ami csak átmeneti visszaesésnek tűnt, megbénít. A puszta túlélésünk attól függ, hogy képesek vagyunk-e alkalmazkodni és tudásban gyarapodni a traumák és nehézségek közepette. Rugalmasság nélkül olyan, fejlődést gátló viselkedésmintákat viszünk tovább, mint az elkerülés és a tehetetlenség.
A reziliencia nemcsak képessé tesz bennünket az elfogadásra, alkalmazkodásra és továbblépésre a nehéz helyzetekben, hanem ez az alapvető erő, ami átsegít minket a kihívásokon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése